Pár napja az egyik bejegyzésem alján jeleztem, hogy meg lettem hívva (a macska meg fel van mászva a fára), és ha lesz értelme, akkor beszámolok az élményekről.
Pár napja az egyik bejegyzésem alján jeleztem, hogy meg lettem hívva (a macska meg fel van mászva a fára), és ha lesz értelme, akkor beszámolok az élményekről.
Éppen a szokásos keresgélés mellett keverem a kávémat, mikor összefutok egy nagy cég hirdetésével, mutatom mi fogott meg.
Ingyenes tréninget ajánlok HR és kommunikáció témában, egyszeri alkalommal, kétórás meeting keretén belül.
Ezek után nálad nem fordulhat elő egy a bejegyzésben vázolt szitu.
...hogy a franc essen bele. Iskolázott emberek amikor szortírozzák a jelentkezéseket, sokszor érthetetlen szűrőt alkalmaznak. Szemükön is, agyukon is.
Nagyjából 8-10 hónapja egyrészt felhangosodott, másrészt szélsőséges irányokba "szakadt" a facebook-közösség olyan csoportokban, ahol sofőri munkát keresnek / kínálnak.
Évek óta releváns, visszatérő kérdéskör, a bejegyzés azért keletkezett, mert egyrészt van most erre időm, másrészt volt időm átgondolni, milyen választ adjak a (már elnézést de) inkompetens, mondhatni dilettáns facebook-lakóknak, akik a saját személyautójukon kívül (vagy még azzal sem) nem igazán cipeltek semmit sem.
Szóval nagyjából két hónap eltelt hogy egy német logisztikai céghez dobtam egy nem akármilyen jelentkezést a meghirdetett fuvarszervezői pozícióra, így már leírhatom a merényletet.
Ennek a cégnek elég sok országban van sok helyen komoly logisztikai központja, amíg fuvaroztam, többször jártam náluk Ausztriában rakományért / rakománnyal.
Az elvárások között az első helyen a releváns tudást és/vagy szakirányú középfokú végzettséget kértek, meg az angol nyelvtudást.
Ekkorra már elég tapasztalat gyűlt össsze az érettségi hiánya miatt, úgyhogy a cég oldalán lévő jelentkezést kitöltöttem, csatoltam a szakmait, majd a megfelelő helyre angolul fogalmaztam meg a "kísérő levelet".
A terv az volt, hogy a releváns tapasztalattal és az angoltudással ellensúlyozzam az érettségi hiányát, avagy kibillentsem őket legalább annyira, hogy kommunikáljunk egymással..
Természetesen teljesen felesleges próbálkozás volt, az automata visszaigazoláson kívül egy qrva betű sem érkezett idáig.
Ami engem elgondolkodtatott, az a hanyag kommunikáció mellett (amit ugye idehaza már megszoktunk) a faék egyszerű folyamat amivel továbblépnek jelentkezéseken anélkül, hogy egyáltalán értelmeznék amit látnak.
Egy ilyen és ekkora cégtől pont nem ezt várom, és megmondom miért: hazai cégtől hívott fel a HR egy jelentkezés kapcsán, ők szintén a középfokú végzettségre alapoztak, de miután látták hogy ez ugyan hiányzik, de minden más megvan amit keresnek, kaptam lehetőséget beszélgetni. Ez a munka ott bukott el ahol több másik is: hiába csak 100 km a távolság Szombathely és Győr között, én mindenkinek elmondtam hogy a napi szintű bejárásom mennyibe kerül, felvetettem a távmunkát, ez meg nekik nem volt favorit.
E témában pedig már kifejtettem, hogy ezt az analóg gondolkodást nem mostanában fogjuk (fogják) megváltoztatni, szerintem az iparág még vergődik 4-5 évet a munkaerőhiánnyal mire ráeszmélnek a lehetőségre és annak kivitelezési módjára.
Addig viszont a rendelkezésre álló, ám a földrajzi távolságot tekintve "elérhetetlen" munkaerő találni fog magának valamit, ezek a cégek pedig bukják az ilyen lehetőségeket.
Akkor ebben a bejegyzésben elkeserítelek és leírom, miért járnak ezirányú gondolataid ritkaszar utakon.
Kora délután kaptam messengeren két fotót, amin az látszik, hogy szendvicset csináltak ST22 (Dajka László) egyik nyergesvontatójából és a hozzá kapcsolt vadonatúj félpótkocsiból.
Az elmúlt napokban és a múlt héten sikerült végre megtudnom, mi az oka annak, hogy több olyan pozícióhoz is elvárás a középfokú végzettség (érettségi), ami egyébként megfelelő szellemi képességek birtokában anélkül is tanulható, ellátható.