... a vállalkozás működésben, a fejlődésben, a tudás (a munkavállaló aki ért ahhoz ami a munkaköre) megszerzésében és/vagy megtartásában...
Az elmúlt húsz év releváns és kellően súlyozott tapasztalatai alapján amiket megjósolok, azok rendre bekövetkeznek, amiket megállapításként közlök, az pedig mind ül. Nem én erősítem meg ezeket, hanem mindenki akinek hasonló vagy éppen jóval erősebb képessége van felismerni, megismerni, átlátni és meghatározó konzekvenciát levonni sokkal rövidebb idő alatt, mint amennyi egy átlagembernek ezeknek töredékét sikerül 6-8-10 hónap alatt.

Mindennek az alapja a kommunikáció, ezen belül a mennyiség, a minőség, a tartalom és nem utolsó szempontként a stílus.
A bejegyzés tárgyát képező cégnél az idős tulajdonos maga a kétlábon járó szarkazmus, néhol enyhén sértő megjegyzésekkel, de úriember stílusa kevésbé ösztönzi az embert megsértődésre, még akkor sem, ha nem feltétlen tetszik a beszólás, az indok nélküli, félig-meddig dehonesztáló kijelentést (minősítés).

A két gyermeke közül az egyik operatív igazgatóként pörög, egyértelműen kijelenthetjük hogy mikromenedzsel, ugyanis a körülmények és az emberek akik körülveszik, némely esetben döntésképtelenségük, némely esetben inkompetenciájuk és általában az ego szabályozta hozzáállásuk miatt akkora terhelést adnak, aminek eredménye az operatív igazgató helybenjárása.
Emellett ezen személy sajnos nem lett kellő módon és minőségben lett edukálva cégvezetésre, menedzselésre, problémakezelésre, kommunikációra sem. Tükrözi a kapkodás, a makacsság, néha a stílus, a botlások. Ami viszont egy hatalmas pecsétet nyom a pozíciójára, az maga a helyzetkezelés, ugyanis ő nem a beszámolásra (riportolásra) kíváncsi egy adott probléma kapcsán, hanem a megoldásra ha deponálta a feladatot. Ha a saját döntési hatáskörébe esik a probléma, akkor a döntéseket az információk begyűjtése nélkül, azok figyelmen kívül hagyásával hozza / hozná meg. Ez akkor hatalmas trehányság, ha olyan területről beszélünk amire szakmai és/vagy érdemi rálátása nincs, megfelelő tudással nem rendelkezik.
Vele a kommunikáció csak annyiban nehézkes, hogy van kettő perced két mondatban összefoglalni a problémahalmazt. Amivel addig nincs gond, amíg az a kérdés, hogy a szétment ajtózárat ma cseréljük-e vagy holnap, és kitől vegyünk újat.
A napi problémahalmazok ettől sokkal-sokkal tartalmasabb háttérinformációval rendelkeznek, olyan súllyal bírnak amik esetenként egy láncot érintenek eszközben vagy személyi állományban, már ami a felelősséget és felelősségre vonást illeti - legyen az bármilyen terület a cégen belül.
A legfrissebb ilyen problémahalmaz egy tachográf hibája (amit generálhat az autó kommunikációs rendszerében és vezérlőiben megbúvó hiba is!), melyet úgy összefoglalni két mondatban és két percben, hogy mindent a megfelelő helyén legyen képes kezelni, ezáltal azt a döntést meghozni ami helyes és szükséges, az lehetetlen. Ettől sokkal összetettebb a problémahalmaz is, a megoldás is, főleg amikor szakavatottak ugyanazt mondják: egy megoldás van, nem több.
A makacsság pedig mindig jelen van: az sohasem jó amit valaki más mond, mindig az alternatívákat keresi, mintegy eldöntve hogy azt is lehet javítani ami elrohadt.
Kérdés: hogyan hozol épkézláb döntést, ha nem adok információt, vagy téves információt adok át, vagy hiteltelen információt adok át....?

A testvére egy kétlábon járó kommunikációs probléma, fűszerezve indokolatlan ingerültséggel, óvatos becsléssel is szívlapát-szindrómával a stílusa miatt (ami sokkalta degradálóbb és problémásabb mint az operatív igazgatóé).
Ő az az ember aki mintha elvárná tőled a gondolatolvasást, tőmondatokban, néha a lényeges konkrétumok kimondása nélkül utasít, követel, de se kérdést, se felvetést nem hajlandó meghallgatni. Hol kitér, hol hepciáskodva "menekül" (verbálisan, támadó jelleggel), de legtöbbször elfut, elfordul, nem hallgat meg, ki is mondja hogy nem érdekli mit akarsz. Elvégre ő elmondta amit akart.

Ami a kommunikációt illeti, eléggé simulékony tudok lenni, de ezzel az emberrel két hét alatt sem voltam képes ugyanazon hullámhosszra hangolódni. Ennek az az oka hogy se nem fogadóképes, se nem akarja, plusz a már említett kitérések, menekülések, támadások.
Nagyon kevés emberről mondható el, hogy nem találtam meg vele a közös hangot. Ő ehhez a csoporthoz tartozik. Miután pedig elkövette ugyanazon hibát negyedszer, én elengedtem a témát. Puffogjon otthon a családjával, vagdalkozzon mással. Mindkettejük a maguk módján konkrétan a távozás irányába állítottak (mint ahogy tették másokkal az elmúlt években).
Innen már nem az a kérdés, hogy megyek-e, hanem az, hogy mikortól. A következő egy-két hét vízválasztó lehet, mert ha újra "elszenvedője" leszek a tróger stílusnak vagy valamilyen konfliktushelyzetnek, akkor elő kell húznom a fiókból a felállított rendszer használati útmutatóját, mert annak alapján az utódom képes lehet folytatni ott, ahol én abbahagytam. Sajnos hiába próbálom észrevétlenül edukálni őket, nem hogy fogadókészség nincs, hanem felismerési képesség sincs részükről, ez pedig ha mélyebben belegondolsz, egyenesen ijesztő a "közös" jövőre nézve, márpedig közös jövőtök ilyenkor nincs, ez a véres valóságon alapuló tapasztalat.

A tachográfos problémahalmaz felszínre kerülésekor csak szóban egyeztettünk négyszer. Ma reggel sajnos önvédelmi akciót kellett végrehajtanom: mail-ben, összesen 8 mondatban foglaltam össze a történet lényegét, és megtámasztottam két PDF dokuval amik a kiolvasások eredményeit mutatják. Természetesen mi üzembentartók nem látjuk azt a két hibát, amit a magasabb szintű eszközökkel a vizsgaállomás kiolvasott, de ráutaló és mérvadó adatokat igen.
Az írásra azért volt szükség, mert ha ebből "botrány" lesz (útszéli vagy telephelyi ellenőrzés), akkor a NKH a teljes láncban lévőket fogja szankcionálni:
- sofőrt
- céget
- vezénylőt
- gépjármű ügyintézőt

Utóbbi pozíció az enyém, így tehát nekem igazolnom kell, hogy a megfelelő tartalmú és minőségű információval tájékoztatást adtam az ügyvezető részére, ettől a pillanattól bármilyen döntés is születik, engem felelősség semmiféle formában nem terhel.

Itt emlékeztetnék mindenkit a nulladik szabályra: mindent írásban kommunikálunk le!
Ezt nem lehet letagadni, elcsalni, elhazudni, erről nem lehet mást állítani, hiszen olvasható, ki mikor mit írt a másiknak vagy mit nem-> bizonyító erejű.

A mail-t ahogy elküldtem, két perccel később jött a falhoz vágó stílusú válasz, melyben emlékeztetett arra a kérésére, hogy NE írjak neki litániákat mert nincs ideje elolvasni, tájékoztassam szóban ha beért.
E szóbeli tájékoztatáson négyszer estünk át eddig a levélig, mert előtte nem éreztem, hogy az én cerkámmal veri valaki a csalánt. Sem ezt nem engedem, sem azt hogy sarokba szorítsanak és elnyomjanak pusztán alá-fölé rendeltségi alapokon, vagy Isten mentse őket és mindenkit attól hogy vadkapitalista szándékból.

Az elmúlt években jó sok, tudással rendelkező ember hagyta el a céget ezen körülmények okán, a tulajdonosi gárda pedig hol sértődésből reagálta le, hol pedig csodálkozva, hogy nem értik a távozás okát.

Az az amőba jellegű jelenség vagyok, akit nem tudsz a markodba szorítani, mert vagy az ujjaid között fogok kibújni, vagy máshol ahol rés keletkezik. Nem tudsz skatulyába tuszkolni, mert azon a sarkon lépek ki belőle amit nem vagy képes lezárni egyidőben a többivel. Ez történik ha nem megfelelő módon kezelsz.

A sok év tapasztalat pedig abban segít, hogy bármilyen veszélyben érzem magamat, vagy olyan kényszerben ami a modernkori élettel és alapvető, személyiségi normákkal nem fér össze, csak egyetlen opciót kínálok: elfogadni a távozási szándékomat annak leggyorsabb lefolyásával együtt.

Az ilyen cégekre igaz:
- A dac, a büszkeség és az ego magasabb szintre lépett az értelemnél
- a menedzsment önmaga az akadálya a normális működésnek

Remélhetőleg újabb elrettentő példát sikerült megmutatnom annak érdekében, hogy lásd, mit hogyan NE.