E bejegyzésben első kézből való alapanyag szolgáltatja a közérdekű információt, cél hogy ugyanúgy tanuljon belőle munkavállaló ahogyan munkáltató is.

Ahogy azt már morzsánként elszórtam itt néhány bejegyzésben, 2018-ban kezdtem buszos pályafutásomat, amiből szerelem lett. 2020-ban váltottam az akkori ÉNYKK-tól egy osztrák többségi tulajdonban lévő magyar buszoscéghez.
Hogy érezzük, elhagytam a jó fizetést és a nem feltétlen fiatal járműparkot meg a mások által posványnak hívott körülményeket kevesebb zsetonért, jobb körülmények közé, fiatal buszok miatt.
A bérkülönbségről annyit, hogy amíg az ÉNYKK-nál 300 körüli és feletti nettókat utaltak, az osztrák-magyar cégnél 210ezer nettóval indultam. Ugyanis nem az érdekelt, hogy mennyi az annyi, hanem a seggemet a földhöz vertem amiért bekerülhettem, sok-sok különbség miatt.

A szerelem ugye vakká tesz, így aztán az ember ilyenkor nem vesz észre, nem lát meg olyan dolgokat, amiket hideg fejjel minimum mérlegel, vagy elkerül. Így történt hát hogy egy téves jövőképet láttam magam előtt a rózsaszínű ködben, fél méterrel a talaj fölött. Menet közben egy halom, számomra érthetetlen, a munkámmal közvetlenül összefüggő problémát jeleztem, amiket ugye a kutya se oldott meg, nem is akarták talán. Ezekből rendre lett akkora konflikt amik alapján érkeztek a szóbeli és írásbeli megrovások, mintegy tájékoztatandó arról, hol a helyem.
Ők így oldottak meg problémákat, abban az időben. Legalábbis szerintük ez volt a megoldás, az élet meg rendre rácáfolt, engem igazolt. Ennél a cégnél ha a stílus nem volt nekik kedves, a tartalmat már képtelenek voltak megérteni, feldolgozni, odáig el sem jutottak. Azt azért tegyük hozzá, hogy ezt megelőzően megfelelő minőségű jelzéseket kaptak, csakhát nem történt semmi változás... A fegyelmikből született aztán az első kérdés, amire ugye némaság volt a válaszuk: ha tudunk valamit jól csinálni, miért csináljuk szarul?

Elérkezett az a nagy pillanat, amikor a lakóhelyemen a helyijáratra pályázatot hirdettek, ők pedig nem kevés munka árán megnyerték a tendert. Ekkor kaptam a felkérést a garázsszolgálat megteremtésére és működtetésére, merthogy forgalmistának szerettem volna avanzsálni, de miután már ismerték a habitusomat, nem nagyon tudtak ebbena pozícióban elképzelni.
Valójában innen kezdődött a téves jövőkép, a hazug életérzés és naív elképzelések kirajzolódása, mint például hogy innen nem nyugdíjba megyek hanem a sírig csinálom.
Akinek volt már szerelemgyereke munkahelyén, az úgyis tudja miről beszélek, akinek nem, annak legyen elég annyi, hogy több időt, energiát tettem ebbe mint az életem többi részébe, magamtól voltam motivált tanulni, fejlődni, teremteni, minden szirszarral számolni, megoldásokat keresni és találni számtalan kisebb-nagyobb problémára.

Eltelt 10 hónap ebben az iramban, amikor némi szelét éreztük bizonyos változásoknak, ezek mellé még annyit, hogy 5 dolgot jósoltam meg egy-egy döntés kapcsán, ezek rendre bekövetkeztek, az ötödik már a távozásom után. Eredménye, jobban mondva pozitív eredménye ezeknek nem lett, itt utalnék arra, hogy a dac, a büszkeség meg az ego nem engedi a vállalkozónál (meg sok esetben munkavállalónál sem), hogy a hibákat észre vegye, tanuljon belőlük, kimondja hogy "igazad volt/van/lett", kimondja hogy alábecsültelek, kimondja hogy tévedtél. Mert elismerni tulajdonosként vagy középvezetőként a beosztott igazát... Az ennek a cégnek fáj, jobban mint a hibák amiket elkövettek.
Tehát éreztünk némi változást drága jó vezetőnkön. Szabadságáról visszajövet már nem kért hanem utasított, megköszönni sokmindent nem sikerült, jelzéseinket a korábbiakkal ellentétben elfogadni pláne, a kommunikáció formája és minősége is változott. Azt azért tudd, hogy mi voltunk akik felépítettük ezt a kócerájt, akik nélkül az első fél évben havonta egyszer biztos letérdeltek és beégtek volna. Mert nekünk megvolt az a tudás ami ehhez kellett, nekik meg nem, életükben nem láttak és műveltek helyijáratot, a tevékenységhez szükséges garázsszolgálatot sem ismerték, annak ellenére hogy a buszaik két telephelyen is jól felszerelt műhelyben és megfelelő tudással rendelkező szakszemélyzet keze által lettek javítva.

Elérkezett az első év vége, amikorra elkönyvelhettük vagy tíz értelmes buszvezető távozását, néhány a szakmára alkalmatlan megjelenését, illetve közülünk az első felmondását. Ő volt az akinek a teljesítményét nem lehetett utolérni, 20+ éves buszosipari múlttal, kiváló műszaki tudással, szivacs jellegű aggyal rendelkezett, precízen végezte a munkáját, épp úgy szerelemből mint én és még néhányan.
Ő és a vezetőnk között konfliktus alakult ki egy meeting után, merthogy a kolléga rákérdezett a munkaidőnyilvántartását és a bérjegyzékét illető anomáliákra, melyeket előző héten derített fel a cég központi telephelyén. A konfliktus abból lett, hogy drága jó vezetőnk a szemébe hazudott, Sanyinkat ismerve az ilyesmire mondjuk hogy az öngyilkosságnak vannak szebb formái is. Ezen a ponton ugyanis Sanyinknál betelt a pohár, jó nagy hangerővel osztotta ki drága jó vezetőnket, majd közölte hogy részéről ennyi volt.
Sopronba csak a hangerő jutott el mint probléma, minden más elbagatellizálásra került szokás szerint, középvezetői szinten pedig elkenésre, szokás szerint. Merthogy egy szint alatt szankcionálunk, de afelett csak elkenünk...
E pillanatban a létszám akiket drága jó vezetőnk nyírt ki a cégtől, elérte a hármat.
Soron következett a műhely oszlopos tagja, igaz ugyan hogy tett is érte, de róla is szintén elmondható hogy a belét kidolgozta a hibamentes indulásért és működésért, számtalan esetben mondhatta volna hogy a munkaideje lejárt, vagy hétvégén be nem jön, de nem így tett. Bélánk volt a negyedik áldozata az ámokfutásnak, igazgató úr még itt sem kapcsolt, pedig a második ember esetében (ha jól tudom) saját fülével hallgatta a két fél közötti kurvaanyázást....

Következő áldozat már én voltam, itt élesedett a kép, ami szerint mi mindannyian szellemi konkurenciát képeztünk drága jó vezetőnk szemében, a kivégzendő és veszélyes ellenséget, mert mindannyiunknak volt valamiben több tudása a buszosipar egyes szegleteiben hozzá képest.
Ezt a terrorista jelenséget amellett hogy elítéltem mindig, soha nem is értettem meg, ugyanis mindannyian azért voltunk egy kupacon, hogy mindenki a tudása legjavát beleadva a közös cél érdekében tolják a szekeret. Ezen kívül nekem hiába van mondjuk három féle területen nagyobb tudásom, ha az övé magasabb szinten fedi le a tevékenység több másik és nagyobb részét akár, így egyértelműen kijelenthetjük hogy egyikünk sem jelentett veszélyt eme drága ember pozíciójára, mert egymagunkban nem lettünk volna képesek telephelyet vezetni, talán csak a Sanyink, de ő ebben az időszakban már nem volt velünk. Sajnos.

Ez a drága vezető még a volánbuszos pályafutása idején kupálódott ki kivégzésből, itt meg kb tökélyre fejlesztette, hiszen hagyták is, mi meg voltunk olyan hülyék hogy esélyt és lehetőséget adtunk erre. Merthát kiaf.szom gondolta volna a rózsaszínű köd közepén, hogy hátulról érkezik a mellbeszúrás, amit a menedzsment tetején meg passzívan kezelnek.
Mindenkinél megkereste, megtalálta azt a pontot, amit tudott taposni az illető távozásának érdekében. Volt ebben aljasság, tisztességtelenség, hazudozás, jellemtelenség, és egy BTK által díjazandó is, többrendbeli, magam esetében pedig az érzelmi alapokra helyezett taposás, ellehetetlenítés voltak a fő eszközei.

Azt tapasztaltam hogy nem hajlandó velem szóba állni se, nemhogy megvitatni a problémáját, nem igazán láttam magamat vezényelve sem, illetve amikor senki nem mehetett szabadságra mert jön az újdonsült unoka Labancföldről hogy megnézze mit örökölt, egyedüliként voltam otthon, kb behajtási tilalom hatálya alatt...

A harci ideg és a depresszió akkor uralkodott el rajtam, amikor egy szolgálat átadás-átvétel első fél órájában kiderült, hogy miattam kezdték zárni az egyik irodát, kulcsát lezárt borítékban továbbítva jobbra-balra.
Hát gyerekek, nekem nem sok mindenem van az életben, csak olyanok mint a tisztesség, a becsület, a korrektség és az őszinteség, szóval miután én soha semmihez nem nyúltam, ha be is mentem az fóliabugyi meg toll volt amiből soha nem volt gond, nem igazán értettem, miféle bűnöző lehetek én.

Engem elég régóta el lehet küldeni a qrva anyámba gyakorlatilag büntetlenül, lehet sokmindent mondani rám, de azt hogy én bűnöző lennék vagy engem így beállítani, az kiverte a biztosítékot.
Annyira hogy sajnálatos módon nem azonnal hagytam el a céget, hanem az utolsó hetemet a qrva depresszió hullámaival küzdve toltam végig, vártam hogy a tulajdonos megérkezzen szabadságról, hogy leüljünk beszélni ezekről és sok másról ami idáig vezetett. Hiba volt. Az egész egy hatalmas hiba és csalódás volt már 2019 decemberében, amikor úgy döntöttem hogy megpályázok itt buszt vezetni, arról nem is beszélve hogy megszültem nekik amit garázsmesterként kellett. Nem érdemelték meg sem ezt, sem mást amit a hozzám hasonló elvetemültek leraktak az asztalra, persze hogy ők sincsenek már állományban...

A tulajdonos passzivitása mindent elmondott, sajnos én nem tudtam kihúzni abból a zacskóból amibe drága jó vezetőnk belecsúsztatta. Nem volt hajlandó foglalkozni ilyesmivel, úgyhogy a kívánt rendrakás és az ámokfutás megfékezése elmaradt.
Búcsúzóul odacsúsztattam elé a BTK által díjazott és el nem évülő cselekmény egyik bizonyítékát, természetesen nem alku tárgyaként, egyszerűen csak döfésként, majd másnap bejelentettem távozási szándékomat. Kiegyeztünk a részletekben és ennyi volt. Utánam következett a váltótársam, meg rajta kívül még 3-4 másik, plusz az elvándorolt buszvezetők. Senki nem úszta meg, aki az evezőlapátot két kézzel fogta, merthogy mindig azt a lovat ütik amelyik húz... Addig amíg a ló le nem lép, nem tovább.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán is, a Rábán is, én például legalább három esetről tudok amikor engem kompromittálni próbáltak, amikor "leinformálás" történhetett.
Meg lehet próbálni elbagatellizálni az elért eredményeimet és betöltött szerepemet, de a tények nem hazudnak.
Soha nem gondoltam volna hogy ezt a céget bárkinek is sikerül megutáltatnia velem, ők elérték, ennek változására "belátható időn belül nem kerülhet sor".

Legyen elég ennyi abból a sok szarból amit mi átélni voltunk kénytelenk, abban is biztos lehetsz hogy nem csak nekem folytak a könnyeim ezért az egészért.
Azért kerüld a lelketlen, tisztán kapitalista céget (akit a profiton kívül semmi más nem érdekel) mint munkahelyet, mert Te ott darabszámon kívül nem voltál és nem leszel több soha, ezen kívül bármilyen gazdasági malőr jelentkezik, zokszó nélkül rakják ki a szűrődet anélkül, hogy figyelembe vennének bármit, ami pluszt beleraktál.
E cég 2020-ban a COVID idején, miután megállt minden, így a különjáratozás is, vagy 70 buszvezetőt rakott utcára egy pillanat alatt, a papíron pedig az szerepelt hogy ők mondtak fel... Volt is ebből kalamajka amikor néhányan visszajöttek vagy visszatelefonáltak reklamálni, mert a munkaügyi központok jelezték nekik hogy egy vasat sem kapnak e papír alapján...
Egészen biztosan tisztességes, korrekt és etikus magatartást tanusított a cég azokkal szemben, akik éveken át hordták a mindenféle külföldi túristát, precíz és minőségi munkát végeztek, ezért is lettek összevadászva az ország minden szegletéből. Valószínű nekik is ugyanúgy téves jövőkép rajzolódott ki mint nekem, egy komplett hazugság. Nem igazán lenne pofám így vállalkozást művelni, na nem azért mert egyszer valaki nyakon vágna, hanem azért, hogy engem soha ne köpködjön szerte a világban senki, hogy mekkora patkány vagyok a munkavállalóval szemben... JA! A Minner-es Milán azt írta, hogy "ilyen az üzleti élet".

Olyan munkahelyet keress magadnak, ahol még ha kevesebb pénzért is, de emberszámba vesznek. Baromi nehéz ügy megtalálni, hiszen amikor jelentkezel, meg állásinterjúra mész, fogalmad sincs hogy az a cég ilyen-e.
Annak se látom értelmét, hogy kikérdezés után csak a közhangulat alapján ítéld meg. De ha elszegődsz, az első két hónapban igyekezz megtudni, hova kerültél, mert a próbaidő alatt Te is felmondhatsz bármikor, nem csak ő.
Nem könnyű, tudom én. De ha eléggé elvetemülten vagy szerelmes abba amit csinálsz, óhatatlan hogy felfedezz olyan jeleket, amikből szépen kirajzolódik az, hogy hogyan működik a cég. Ha kell, kísérletezz, amiből reakció következik, abból meg ugye lehet következtetni, minek milyen ára van vagy lesz...

Mi mindannyian tanultunk ebből az egészből, mi már tudjuk, mit nézzünk és mit keressünk amikor "feltérképezzük" a következő munkahelyet, így aztán nagyobb eséllyel kerüljük el mindegyiket, amelyik csak kihasználja a tudásunkat, amelyiknek csak addig kellünk amíg a szart fel nem lapátoljuk nála.

Ha vállalkozóként olvasod ezt, akkor kérlek ne sértődj meg. Csak annyi történt, hogy a tapasztalatok alapján már kénytelen vagyok megválogatni, kinek mit adok, milyen körülmények és feltételek mentén.
Annak a világnak vége lett tavaly februárban, hogy én 24 órában olyan szekeret toljak ami hamis jövőképet mutat, ami szekérből nekem legfeljebb a lehulló szalmaszálak jutnak, főleg úgy hogy az elé bekötött ökör időnként hátrajön hogy felökleljen, vagy eltiporjon, miközben ezt Te a bakon ülve hagyod.
Ha a Te céged nem ilyen, akkor téged ezek nem érintenek, viszont konzekvenciákat levonhatsz belőle, például azt, mit hogyan ismerj fel és kezelj, mondjuk a passzivitás vagy a hibás döntés(ek) helyett.

A boldog és elégedett munkaerővel háromszor annyit tudsz teljesíteni mint a többivel!

Erre a Románok jöttek rá 2000 körül, pár év múlva úgy kilőtt egynéhány vállalkozás mint valami rakéta, miközben a többiek tébláboltak mert a munkaerő tömegesen elhúzott a Franciákhoz, az Angolokhoz, a Skandináv országokba, vagy Románián belül a szerethető munkahelyekre. Sok dolog csak rajtad múlik.