Amikkel én találkozom

Logisztikai iparág Magyarországon

Logisztikai iparág Magyarországon

Állapotfrissítés - 2024. Július első hete

2024. július 06. - bthomyka

Kicsit összefoglaló jelleggel, egy-egy apropó kapcsán az elmúlt pár napról.

1. Talán egyik bejegyzésben említettem, hogy egy szép nagy, országos céghez jelentkeztem kirendeltség vezetői pozíciba, persze tudva hogy esélytelen, de kíváncsi voltam hogy már emiatt milyen széles mosoly lesz arcokon, hát még ha azt mondom hogy rögtön kettőt is megjelöltem a telephelyek közül. Gondoltam vagy az egyik, vagy a másik, vagy egyik sem...
Nem okozott csalódást amikor valamelyik nap, fogalmazhatnék úgy hogy viharos gyorsasággal tájékoztattak hogy az egyik megjelölt telephely kapcsán nem én nyertem. Ugyanakkor tájékoztattak hogy amennyiben többször vagy több pozíciót jelöltem meg, úgy azokra egyenként fognak válaszolni. Jegyzem meg hogy a másik telephelyet illetően még nem kaptam elhajtólevelet, pedig ezt vártam tegnap egész nap...

2. Az biztos hogy írtam egy alkatrész-kiszállítói pozíció kapcsán, ez volt a nettó 212ezer forintos, minden második szombaton is dolgozós munka. Ahogy ígérték, pénteken délután megkaptuk (ketten is) a köszönőlevelet, melyben tájékoztatnak minket hogy nem mi nyertünk. Becslésem alapján hárman jelentkezhettünk a munkára...
Egyáltalán nem sajnálom. Jó lett volna ez a pénz 1-2 hónapig amíg nem tudok ugrani máshova, ahol a megbecsülés anyagi része nem a követhetetlen és kiszámíthatatlan bónuszrendszerben nyilvánul meg, mitöbb ugyanennyi belefeccölt energiával 80-100ezerrel több is lehet az apanázs...

3. Múlt hónap 28.-án küldtem egy jelentkezést fuvarszervezői pozícióra, tegnap kaptam egy mail-t egy kérdőív-linkkel, legyek szíves kitölteni. Kitöltöttem, plusz kiegészítésként még mail is ment...
Ma reggelre landolt a postaládában egy már magázó mail, amiben kértek tőlem egy összefoglalót arra vonatkozólag, hogyan képzelem el a mindennapokat a pozícióban, új ügyfelek, kapcsolatépítés és szépítés meg ilyesmik....
Miután a hideghívások nem az én világom, tekintettel arra hogy 400-500-at is lehet indítani mindenféle sikerélmény nélkül, plusz a belföldi fuvarpiacot 10-12 éves díjakon padlón tartó, tehát a saját szereplői által árháborúban tönkre tevő (mert mindenki a másik alá ígér, önköltség alatti szállítási díjakat kiajánlva, ezeket meg a fuvarozók felé delegálva) népekből és cselekményekből én szeretnék kimaradni. Egymagam meg hiába hisztériázok hogy mindenki térjen már észhez, mert ami egy fuvarozónak 80ezer forint nettóba kerül, azt nem fogja elvégezni 55ezerért, hacsak nem szabályok és normák alól kibúvó, részben vagy egészben adócsaló, részben vagy egészben tevékenységgel összefüggő hivatali hiányosságoktól szenvedő, a piacot ilyen módon és eszközökkel torzító "fuvarozó" nem jelentkezik....
Sajnos nem segít a helyzeten az sem, amiről már korábban írtam, hogy az árufuvarozói piacon megjelentek a futárcégek, némelyik a releváns engedélyek hiányában (aljas módon és pofátlanul) veszi fel a kereskedelmi árut és szállítja el.
Ebben az országban az a szép, hogy megalkotunk valamire jogi kereteket, amik után aztán egy rahedli kiskapu és ellenőrzés, szankcionálás nélküli világ terem, amiben mindenki képes érvényesülni aki nem rendelkezik se megfelelőséggel, se tisztességes piaci magatartással. Csodás.

4. Csak úgy kíváncsiságból összegyűjtöttem az eddigi több mint 70 pályázatomból, hogy mennyinél volt kiírva elvárások közé a jó vagy kiváló kommunikációs képesség. Az apropója az, hogy az elmúlt két napban háromnál is belefutottam, kivétel nélkül olyan cégekről beszélek amikhez egyszer már jelentkeztem márciustól idáig, ám annyit sem mondtak hogy fapapucs...
A gyűjtés eredménye lehangoló:a beadott pályázataim közül 62-höz volt egyértelműen kiírva az elvárások közé a jó vagy kiváló kommunikációs képesség. Elvárják azok a cégek, akiknél már ott defektes hogy ki kellene értesíteni a jelentkezőket egyrészt a kiválasztási folyamatról, másrészt meg az elutasításról.
Kissé humorosan akár úgyis felfoghatjuk, hogy azért keresnek kommunikációból faszagyereket, hogy ezeket a problémákat le tudják küzdeni, ám sajnos ez nem helytálló, mert nem HR-es pozíciókról beszélek, hanem logisztika / szállítás / flottakezelés, esetenkénk valamilyen egyéb adminisztratív / szellemi munka.

5. Tegnap beszélgettem vállalkozóval, azt mondja a kommunikáció trehányságát ő is tapasztalja, de ezen kívül 10 éve képtelen fejleszteni, mert a kormányzat csak a Waberer's méretű kisvállalkozásokba tol időnként bagatell milliárdokat, illetve amikor sofőrt keresett, a jelentkezőknél csak a nagy pofa volt, térképolvasási képesség sehol, mitöbb olyan bérigényekkel nézett szemközt, amiket a nagy fuvarozócégek szoktak fizetgetni nemzetköziben (netttó 700-800ezer), ő pedig napi bejárós belföldes munkát tudott volna adni, az is tény hogy nem minimálbérért.
Felmerülő kérdésedet megválaszolandó jelzem hogy nekem nincs az ehhez a melóhoz szükséges E kategóriám, ettől fogva tapasztalatom se, a teherautós GKI megújító képzés is szükséges lenne, plusz az autóra szerelt KCR daruhoz sem ártana képesítés és gyakorlat, tehát ezért nem megyek hozzá melózni.

Kb ennyit szerettem volna ebben a bejegyzésben leírni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://logisztikaitthon.blog.hu/api/trackback/id/tr7518441615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása