Amikkel én találkozom

Logisztikai iparág Magyarországon

Logisztikai iparág Magyarországon

Blogajánló - hiánypótlás mindenkinek

2024. június 01. - bthomyka

Tegnap késő este akadtam rá egy oldalra és annak blogjára, mely célja a munkavállaói oldal humán jellegű támogatása, már ami az önéletrajzot, kísérőlevelet és hasonlókat illeti. Szerintem sokak számára hiánypótló információkupac, nem csak a munkavállalói oldal részére.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a linkelt oldalon minden egyes blogbejegyzés totálisan alkalmas arra, hogy korunk legtöbb vállalkozásánál (legyen az kicsi vagy nagy) tananyag legyen közép- és felsővezetők számára.
Ugyanis az itt leírtak egy része vagy hiányzik részükről, vagy képtelenek elfogadni azt a munkavállalót, aki rendelkezik olyan képességekkel, mint például a konceptuális készség.
Bizonyíték vagyok rá magam is, nem egy esetben ugyanis azt olvasták ki (tévesen) a jelentkezésemből és önéletrajzomból, hogy a saját szájízem szerint formálnám akár a tevékenyésg / munkakör, akár a cég működésének rendszerét. Sajnálatos módon a szövegértelmezés néhány esetben nehéz ügy a diplomások körében is, erre megint tudok bizonyítékkal szolgálni.

Az a vállalkozó, közép- vagy felsővezető aki szellemi konkurenciát lát minden olyan beosztottban, akinek valamely képessége meghaladja az adott munkakör által kívántakat, az nem alkalmas vezetőnek, legfeljebb önkényuralom fenntartására. Egy másik bejegyzésemben már írtam pár sort a saját tapasztalataimról e témában, onnan lehet szemezgetni, hogy esetemben mi történt és hogyan, bár röviden és tömören írtam össze.

Ez a hozzáállás kontraproduktivitást _fog_ eredményezni, amit a vállalkozás a saját bőrén _fog_ megérezni, úgy a teljesítmény és/vagy a minőség romlásával, ahogyan a munkaerő dobbantásával. Tök őszintén mondom és szintén nagy merítésből származó tapasztalatok alapján, hogy a jeleket észre venni, azokat kezelni tudni kell, ami idehaza nem sok vállalkozásban működik, pontosan az EGO miatt, ugyanis talán ez a legnagyobb mértékű akadálya annak, hogy a lenti tudás és a fenti tudás egymást kiegészítve vigye előre a céget, egyszerűsítsen folyamatokat, emeljen be szükséges innovációt, tegye hatékonyabbá a munakvégzést.
Magyarul kizárt dolog egy átlagos vállalkozásban, hogy a piramis alján lévő szellemi és/vagy jóképességű fizikai melós (miután másik nézőpontból lát ezt-azt) érvényesüljön olyan tudással, amivel akár a saját munkáját könnyíti, akár ettől szélesebb körben eredményez valamilyen hatékonyságot. Mindez azért van, mert "én vagyok a tulajdonos / munkahelyi vezető, majd én tudom". Anélkül hogy egyetlen másodpercig is elgondolkodnánk ötleten, véleményen, visszajelzésen.
Nem azt állítom hogy minden, a munkavállaló részéről történő jelzésnek megfelelően kell lépni, de véleményem szerint egy vezető részéről felismerhető (mármint képesség függvényében) és kezelhető (szintén képesség függvényében) minden jelzés ami lentről érkezik.

Miután inkább a logisztikai iparágra, fuvarozásra és buszosiparra van sokkal több rálátásom mint a többire, innen tudok példákat hozni minden egyes állításomra.
A logisztikai iparág megkövetel ugyanúgy egy sajátos gondolkodásmódot mint egy programozó vagy adott esetben egy óvónő, melyekhez mind az a fajta szürkeállomány kell, amitől az egyén az adott pozícióban eredményesen fog megfelelni. Többször mondtam már, hogy nekem hiába van sütnivalóm szervezéshez, képtelen vagyok progarmozni, az én agyam nem úgy működik, ami ahhoz kellene.
Több bejegyzésben hangot adtam annak, hogy mindenféle közép- vagy felsőfokú végzettség nélkül is lehetünk képesek elsajátítani tudást, ami feltételezi a képességet egyrészt a tudás megszerzésére, másrészt annak hasznosítására, tovább fejlesztésére, de mindez hiábavaló akkor, amikor azért nem jutsz be ilyen munkakörbe, mert nincs érettségid például. Szerintem bátran mondhatjuk ki, hogy egy ilyen esetben elszalaszt a munkáltató egy lehetőséget, mert nem a készségeket, képességeket vizsgáljuk, meg azt hogy adott munkakörben hol és mennyit dolgozott, milyen körülmények között és milyen eredményekkel, legalábbis akkor biztosan nem, ha azt látjuk az önéletrajzban hogy nincs feltüntetve közép- vagy felsőfokú végzettség.
Ezzel szemben én is elfogadom, hogy vannak olyan területek ahol igen is számít, hogy milyen végzettsége van az adott jelentkezőnek, ezek értelemszerűen szaktudást igénylő munkakörök, mint egy autószerelő, idegsebész, villanyász például.

Az ajánlott blog tartalmára visszakanyarodva, amiért javaslom vállalkozóknak, közép- és felsővezetőknek az átolvasást és értelmezést, a fentieken túl szolgálni fog egyfajta szemléletváltás lehetőségével is.
Véleményem szerint akkor tudsz vezetőként hatékonyan, eredményesen működni, ha:
a) rendelkezel a pozícióhoz elvárt tudással
vagy
b) pont azért keresel jó szakembert, mert delegálni szeretnéd az adott munkakört a megfelelő emberre

Nehéz kérdés, hogyan válaszd ki a megfelelő embert akkor, ha magad nem rendelkezel tudással, mert ilyenkor jön az általános felsorolás az "Elvárások" részben: a végzettség.
Marcello (youtube csatorna: Marcello on tour) is kimondta a nagy igazságot: elmélet és gyakorlat között elméletileg különbség nincs. Gyakorlatilag meg van.
Ezért javaslom hogy ne félj attól a jelentkezőtől, aki nem rendelkezik végzettséggel, de látod a jelentkezésében hogy ilyen munkakörben már szerepelt 8-10 hónapig vagy több évig akár.
Engedd meg hogy javaslattal éljek, hogyan állj hozzá:
- gyűjts össze 2-3-4 témakört a pozícióval kapcsolatban amit hirdetsz, amik alapvetően a napi rutint képezik
- ezekhez írj össze kérdéseket a jelentkező felé az önéletrajzában olvasottaknak megfelelően, avagy szerezz információt a korábbi tevékenységéről hogy lásd, mennyire van pariba a Te elképzeléseiddel
- írj össze néhány kérdést, amiből kirajzolódik az ember elképzelése a hirdetett pozíció kapcsán
- írj össze néhány kérdést, amiből kirajzolódik az ember elképzelése a jövőjét illetően
Ha ezekkel az asztalodon hívod fel és így építed fel a telefonos vagy online meetinges meghallgatást, a válaszokat szépen röviden leírod vagy értékeled, a beszélgetés után szakítasz időt az ELEMZÉSRE, akkor minden bizonnyal meg fogod találni a számodra megfelelő munkaerőt, ugyanakkor kijelentheted hogy nem hoztál elhamarkodott döntést. Ezek mellett óhatatlan a kompromisszum készsége mindkét fél részéről is, javaslom ebbe az irányba is kérdéseket feltenni. Szélsőséges példaként hoznám fel a távmunka és home office kérdését, ugyanis rahedli szellemi munkát vagy képes kiszervezni ilyen formába akár az első pillanattól, akár az első pár hónapban, ami akkor számít igazán, amikor a földrajzi távolság időben és/vagy költségben akadály az esélyes munkaerő megszerzésében.
Nem kell ettől félni, nem ördögtől való formája a munkavégzésnek, egyszerűen csak tudni kell, hogy a munkavállaló képes-e ilyen formában dolgozni vagy nem, illetve mit kell tenned azért, hogy kiszervezhesd neki a "munkahelyet". A technikai lehetőségek nagyjából korlátlanok, hozzáállás kérdése az egész, sokkal kisebb nyűg a nyakadon mint gondolnád.

Erről a konceptuális készségről még annyit, hogy eddig több mint 50 jelentkezést küldtem, talán 10-12 volt kommunikatív, ezekből pedig összesen kettő volt akivel a kommunikáció során e témakört érintettük valamilyen formában. Persze ezek nagy része azért kukázhatta a jelentkezésemet, mert se érettségi, se pesti lakcím.
Elképesztő számok és arányok, miközben minden szellemi pozícióban elvárható ennek a készségnek valamilyen formája és mértéke!
A vállalkozásod akkor lesz értékesebb, eredményesebb és hatékonyabb, ha például ilyen készségekkel is rendelkezik az olyan munkavállaló, aki a pozíciójából adódóan tud lendíteni a működéseden. Az pedig rajtad áll, hogyan keresed és találod meg ezt a munkavállalót, remélem adtam löketet, netán új irányt ehhez.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://logisztikaitthon.blog.hu/api/trackback/id/tr7118418601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása