Nagyon sok bejegyzésemben megjelenítek helyzeteket, amiket az élet szele sodort felém különböző formákban, ismeretbéli mélységekben és időszakokban.
A közvetetten, harmadkézből érkező sztoriknak rendre utánamegyek valamennyire, így lesz korrekt a kép.
Minden esetben igyekszem úgy "feldolgozni" az ilyesmiket, hogy egyrészt megfelelő ideig kerülöm a blogban való megjelenítést az érdekekre tekintettel, illetve csak olyan részleteket fogalmazok meg, amikből nem beazonosítható a cég, az ember, adott esetben a tevékenység, elvégre az ilyen bejegyzések célja nem az adott vállalkozás, "elkövető" vagy iparág taposása, csupán az egy-egy szituációról a valós kép festéséhez szükséges inputhalmaz.
Ezeknek nem burkolt célja, hogy valami konzekvenciát sikerüljön levonni, ha mélyebben belegondolsz és találsz "közös pontokat" a sztorik meg a Te helyzeted között, onnan csak egy kisebb lépés hogy elkerülj bizonyos hibákat (amik esetenként súlyos pénzek elégetését jelenthetik), illetve közelebb kerülsz ahhoz, hogy belásd, milyen nagy szükséged van a magamfajtára a vállalkozásodban, amikor a járműparkodról, a flottádról van szó.
A soron következő történet szintén valós, ahogyan az a blog címében is jelezve vagyon, kishazánkban történt meg, ráadásul nem is olyan régen.
Adott egy német multi hazai gyártóegysége, melyben különböző járművekhez gyártanak eléggé súlyos fődarabokat. A cégnél egyébként nem a most vázolt furcsaság az első, de talán az eddigi legnagyobb az volt, amikor pár éve saját raktárat terveztek. Azt olyan ügyesen sikerült az agyondiplomázott projektfelelősöknek "megrajzolni", hogy amikor a vázszerkezet már állt, akkor derült ki hogy kinőtték, nem lesz elég. Azt képzeld el, hogy egy multinál az ilyesmiket megelőzi egy általában komoly felmérés és egy halom számítás, ezeket egy cégen belüli projektcsapat dolgozza fel és fésüli össze, kreál belőle egy pároldalas összefoglalót, ami aztán kiköt egy jóval magasabb helyen az anyacégnél, azok meg ez alapján hoznak döntést, hogy e példában lévő raktárépítés mennyibe fog kerülni, mennyi idő alatt lesz készen, illetve mégegyszer megvizsgálják, hogy eléri-e a célt (a készáru telephelyen belüli raktározása, ezáltal az érkező teherautókra való pakolás gyorsítása).
Nos ennél a cégnél ez a projekt alulszámoltra sikeredett, de nem megyek bele, mert nem erről akarok ugatni. Lényeg a lényeg: az elkövetők közül senkit nem rúgtak fenékbe, a már kész raktárba pedig nem fér be a cég által gyártott termékek egy része, azoknak mérete és súlya miatt (mert ezek pont a súly miatt nem rakatolhatóak).
A fintor annyi, hogy 2017-ben amikor megszültem egy nagyon király raktárprojektet, én erre a cégre (is) bazíroztam, illetve a gyártott termékeire, mert akik addig (és azóta) művelik a kiszervezett raktározást, nem igazán vannak a helyzet magaslatán. Én képes lettem volna kiszolgálni e céget a szintidőn belül, illetve a tervek szerint feleannyi fájdalommal járt volna nekem ezeknek a nagyméretű és súlyos jármű-fődaraboknak a kezelése, mint annak a cégnek amelyik "ezeréve" műveli nekik.
Segíteni csak azon lehet aki hagyja is - csakhogy ezt akkoriban még nem mondogattam.
A bejegyzés tárgya tehát ennél a cégnél egy újabb (szerintem már a sokadik) elbaszás, momentán az emelőgépek terén, azon belül a targoncák cseréje, beszerzése.
Az a személy, aki az emelőgépek ügyintézője, megfelelően képzett műszaki szakember, elég régóta a cégnél van és ebben a pozícióban, így feltételezhető lenne a lojalitás, a megfelelő minőségű munka, a kompromisszumkészség és a kommunikációs képesség. De csak lenne, ugyanis emberünk ebben a projektben mintha hiányos tudást, némi önérdeket, egyéni akaratot és kommunikációs problémákat mutatott volna fel, legalábbis nekem ez jött le a történetből.
A lényeg annyi, hogy az elöregedett targoncák helyett kívántak újakat vásárolni, elektromosat mert a környezetvédelem baromi fontos, emberünknek jutott a feladat hogy körbenézzen a piacon, ki mit ad a pénzért.
A jelenlegi gépparkban többféle targonca is van, kisebbtől nagyobbig, üzemterületek függvényében, bár nem feltétlen funkciók szerint elosztva. Már az elosztás és egyébként a korábbi beszerzések is picit kommunista módon sikerültek, például ha érkezett egy új gép, azt két hétig karanténba tartották, utána meg csak úgy berakták valahova. Nem egy esetben egy ilyen gép vándorolt az üzemegységek között mire megtalálták a megfelelő helyet, mert az egyik helyen nem tudott akkorát emelni, a másikon nem tudott olyan magasba emelni, és így tovább...
Visszatérve erre a beszerzésre, az eredmény már úgy lett beharangozva a gépkezelői állomány felé, hogy lám, megérkezett az új gép, ami 4500 kg-ot képes emelni.
Az első kérdés az volt, milyen irányítószám van a gémoszlopra írva (3850)... Aki látott már ilyen gépet, annak leesett a tantusz, hogy ha koppanásig alájársz a rakománynak, akkor maximum 3850 kg-ot leszel képes ezzel a géppel megemelni. Sajnos nincs a birtokomban az emelési diagram, de nyugtasson a tudat, hogy a három legrégebben ott lévő gépkezelő öszegyűjtött a gyárból egy rakatot amiben a legnehezebb késztermékek voltak, ezek kb 3800 kg-ot nyomtak. Amikor pedig a géppel emelni kívánták, 3 centiméter emelés után vinnyogott a gép a túlterhelés miatt...
Az lett a vége egyébként, hogy ezt a gépet méreg drága pénzért visszaküldték a kereskedőnek, pár héttel később meg érkezett egy másik, szintén elektromos.
Ezzel már tudtak emelni, de a gémoszlop miatt a kilátás a korábbi gépekhez képest nulla, a kabin szűkössége és pozíciója megint nem segít a biztonsági faktor ezen részében, a maximális haladási sebessége a gépnek 9 km/h (a régi, dízeles masina 18-cal hasított, 5 tonnát emelt, megfelelő mértékű kilátás volt lehetséges az ülésből előrefelé).
A gépkezelő egyébként másfél műszak alatt hozta a teljes képet mint szakvéleményt: 45-50 perc alatt lehet megrakni "ezzel a hulladékkal" egy teherautót, míg a régivel 30 perc volt, miután a gémoszlop akadályt képez a kilátásban, ezért a gépkezelőnek folyamatosan ki kell hajolni oldalirányba, néhányszor az ülésből felállva azért, hogy lássa, mekkorát emeljen a rakfelületig, meddig mehet előre, mikor engedhetik a rakfelületre.... Ezt az időt növeli a 9 km/h sebesség is, meg az, hogy a több millióba kerülő akkupakk egy műszakot sem bír ki, ennek cseréje meg 15 perc, plusz amíg odavánszorogsz a cserehelyre, meg onnan vissza a munkaterületre...
Azt már tudjuk, hogy ezen márkából vásároltak új gépeket a régiek helyett, kivétel nélkül mindegyik elektromos, tehát megfelelő akkutárolót és töltőhelyiséget kellett kialakítani potom 30 millióért, a termeléskiszolgálás és a rakodás csodás és látványos módon lassult be.
Amit én gondolok abból, amit itt a fentieken túl nem publikálhatok:
1. senki sem kérdezte meg az ezer éve targoncázó, több gépről is megfelelő tapasztalattal rendelkező gépkezelőket arról, hogy kb milyen irányba keressünk gépeket
2. az ügyintéző saját érdekei mentén válogatott a piacon, nélkülözve a gyárbejárást, információgyűjtést, gépkezelőkkel való kommunikációt, tevékenység megfigyelését, a kiszemelt gépek emelési diagramjának elemzését (szakképzett munkaerő!), illetve nem kért tesztelni pár hétre különböző gépeket
3. a fenntartási, üzemeltetési költségek számítása egy halom hiányosságot és hibát tartalmazhatott, amit abból gondolok, hogy emberünk az elektromos áram díját volt képes összehasonlítani a dízeles gépek minden költségével (fejemet fogva nézek lefelé magam elé)
4. mindenki számára érthetetlen módon, bár összefüggésbe nem hozva a kettőt, egy új személyautó érkezett emberünk feleségéhez, hogy-hogysem ugyanattól a márkától amelyik a targoncákat is gyártotta
5. valahogyan elfelejtették megjeleníteni az akkutároló és töltőhelyiség költségeit, meg azt, hogy másfél-két év alatt megdöglik az akkupakk, amiből ha vásárolnál, akkor jelzem hogy nem húszezer forint
6. emberünk a vezetői értekezleten halált megvető nyugalommal értékelte pozitívan saját munkáját, az elért eredményt (dízelek helyett elektromos), mindezt anélkül hogy elröhögte volna magát
7. ismét megmutatkozott, hogy ilyen van amikor csak végzettséget keresel, kompetenciát, tudást, ne adj' Isten tenni akarást már nem
Drága barátom, maradjunk annyiban, hogy én a valogamat a földhöz verném ha egy ilyen cégnél, ekkora fizetésért ilyen munkám és restanciám lenne. Miután nem vagyok feltétlen iskolázott, eléggé siralmas hogy én képes vagyok értelmezni az emelési diagramot targoncánál és darunál, annak ellenére hogy e két munkagép-kategóriához soha nem volt közöm, nem babusgattam ilyen gépparkot, emberünk viszont képzett, tapasztalt és mégis annyira süket ehhez mint a lámpavas.
Nem gondolom hogy a munkavállaló döntsön bizonyos beszerzési kérdésekben, főleg nem pénzügyekben, azt viszont fontosnak tartom, ha már egyszer nem én ülök 3 műszakban a targoncán, nem én kergetem a bakdarut a csarnokokban hanem ő, akkor legyen fogalmam a munkavégzésről, a munkavégzés során felszínre kerülő gépkezelési kihívásokról, meg a tapasztalt gépkezelők épkézláb véleményéről.
Ezen felül pedig nem ártana lelkiismeretesen, tisztességgel és becsülettel végezni a munkát...
Ez a projekt ha nálam landolt volna...
Megnézném a soron következő igazgatósági ülést Németországban, amikor elemzik a számokat, nézegetik hogy az árbevétel és a profit közötti különbség miért akkora amekkora, hogyan nem sikerül a tagoknak egy újabb, három hónapos világkörüli útra menni, hogyan nem tudnak annyi osztalékot kivenni mint amit beterveztek év elején. Megöl a kíváncsiság, hogy ki és mikor fog először rájönni, hogy ennél a gyáregységnél már megint kinek mit sikerült elkúrnia, ami miatt konkrétan hány tízmillió forintot sikerült elégetni a betonplaccon. Ezek az emberek fizetést kapnak ezért, pozíciójuk biztonságáról pedig a helyzet gondoskodik.
