Ismét vegyes érzelmek kerültek felszínre a hír feldolgozásakor...

Történt ugyanis, hogy egy jóképességű házaspár, akik fuvarozócéget működtetek, spórolni kívántak az útdíjon.
Itt olvasható a sztori.

Tőlünk picikét nyugatabbra ez nem fordulhat elő:

- Ausztriában órákon belül bukta van
- Németországban akár fél órán belül bukta van

E két országban ugyanis nemcsak hogy fejlettebb, de sűrűbb is a technikai jelenlét, a németeké még a teherautók sorrendjét is vizsgálja olyan szakaszokon, ahol előzési tilalom vonatkozik a teherautókra. Így aztán 80% esély van arra, hogy két ilyen "kapu" között ha változik a sorrend, a következő pár km-en a tilalomban előző sofőr randizik a zsandárokkal vagy a B.A.G.-vel akár... 3 percnyi előzés, 40 méternyi előny megszerzése kerül mérlegre egy jó háromnegyed órás kontrollal, meg párszáz eurós bírsággal.

A nyitótéma kapcsán az érdekelne leginkább, hogy hogyan sikerült a második alkalom után is véghez vinni a cselekményt, kit és mi tartott vissza attól, hogy megfelelő intzékedés(ek) alá vonja a teherautót és az üzemeltető fuvarozócéget?
Hagyján, hogy polgári perek elhúzódnak 3-5 évig, főleg amikor kártérítés a tárgy, de hogy egyesek a költségvetési bevétellel szórakozhatnak hónapokig, évekig....
Ezzel szemben mondjuk lakotton belül 50 helyett 55-re KETTŐ darab héten belül kapod a bírságos csekket, valahogyan ebben, meg mondjuk még pár másik dologban mintha fürgébben működne a rendszer.
Több, személyemet érintő példával tudnék előállni, melyek egyértelműen bizonyítják azt a tényt, hogy az egyszerű magányembert, az adófizető állampolgárt sokkal rövidebb idő alatt képesek megrendszabályozni, mint egy vállalkozást, az ingerküszöb is másképpen alakul úgy ténybeli, ahogyan pénzügyi tekintetben.

Az mindenképpen megnyugtató, hogy az útdíjat elcsaló vállalkozás vagyonát zár alá vették, a kérdés csupán az, mennyi lesz ezeknek az értéke, mire jogerős ítélet születik...