Még tavaly gondolkodtam nagyon sokat azon, hogy egyéni vállalkozás keretein belül belföldi árufuvarozásba kezdenék, így aztán keresztbe-hosszába átrágtam magamat minden részleten.
Több mint két hónapon át tartott az agyalás, az információgyűjtés és elemzés. Melynek eredménye az volt, hogy ebbe belevágni az én helyzetemben hatalmas anyagi bukta lenne.
Az ötlet az iparágban több pozícióban is eltöltött időszakban megszerezett tapasztalatok és gyakorlat alapján jött, emellé még érkezett a vállalkozás-üzemeltetésről és rendszerépítésről megszerzett tudás, illetve a közel két éve tartó, saját lakóautó teremtésének szándéka. Ez utóbbira a garázsmesteri fizetésemet tekintettem alapnak még tavaly januárban, akkori terveim szerint másfél év alatt kívántam megteremteni egy erre alkalmas furgon árát. Ezt (is) húzta keresztül az a drága ember, aki miatt előttem is, utánam is álltak fel az asztaltól.
Ezek után a fuvarszervezői pályafutásom kellett volna alapot szolgáltasson erre, viszont egy saját furgon irányítása, csak belföldes munkával, gyűjtő-terítő járatokkal sokszor örültem hogy luk volt a seggemen, nemhogy ebből ordenáré összeget termeljek be magamnak...
Erre dobták fel a spedíciózást, ami meg nem az én világom, mert ahogy már azt kifejtettem, 15 éve a béka segge alatt vannak a belföldes fuvardíjak, a nemzetközi rakományok sem túl fényesek, de ott meg a megbízókat nem lehet meggyőzni arról, hogy amit ő hetvenezer forint ára euróért kíván elszállítani, azt nem igazán viszik el még száztízezer forint ára euróért sem... Illetve elviszik, mert melletted a piacon mindig lesz egy-két másik speditőr, aki elfogadja ezt az árat, keres és talál rá szintén érdekes fuvarozót amelyik meg elviszi. Aztán amikor felhívom a figyelmet arra, hogy ki mennyire működik jogszerűen, ki mennyire jogkövető az adófizetések terén, akkor meg ez a réteg kíván felakasztani.
Szóval jól körbejártam a saját furgon beszerzésének lehetőségeit és formáit, szokásomhoz híven a gondolatmenet mentén megkerestem és megtaláltam minden pofont amit kaphatok mondjuk 5 év tevékenység alatt. Erre néhányan azt mondják, hogy negatív vagyok, mert ezek a pofonok nem biztos hogy érkezni fognak. Én meg azt mondom hogy realista vagyok és úgy készülök hogy jönnek, esetenként csoportosan is. Ha pedig nem tervezel, nem elemzel és nem számolsz minden szirszarral, az nem felelős döntést hanem hazárdjátékot jelent.
Könnyű annak akinek egy ilyenen kívül is megvan a létbiztonsága, magyarán nem probléma bukni 5 milliót.
Az igazi csalódás az volt, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy az egyik cég, aminek munkájára tettem fel az autó önköltségének 70%-os előteremtését (mármint futási költség), az a cég fél évente kiszórja az addig neki szállító vállalkozásokat és másikat keres. Ez a cég egyébként egy német nagyvállalat itthoni kölyke. Információim szerint a csere alapja annyi, hogy ne ragadjon le senki a másiknál. Amit mi műveltünk ámokfutást (hatszáz kilométeres körön nyolc rakodás, másfél nap alatt), azt sem előttünk, sem utánunk nem csinálta meg senki. Se furgonnal, se tachográfos autóval. Számomra érthetetlen, hogy nem mi voltunk sem a legolcsóbbak a környéken, sem a legdrágábbak, mégis lecseréltek minket a hülye szokásaik miatt.
Erre a cégre tehát nem alapozhattam, mert egymagam hiába pályázok be náluk, meglehet hogy nem kerülök sorra 2-3 éven belül... Szórakozásból meg nem fogok hetente árajánlatot beküldeni csak azért, mert ők látni akarják, kit mikor rakjanak ki a munkából csak azért, mert a soron következő kör nettó tízezer forinttal lesz olcsóbb.
A megbízó részéről gazdasági szempontból értem a szisztémát, de semmi mást tekintve nem tudom se megérteni, se elfogadni. A fuvarozói iparágot rendre csicskának néző rakományszolgáltatók ugyanúgy a beteg lábát képezik a területnek, mint az alternatív könnyítésekkel operáló fuvarozók, speditőrök.
Aztán amikor azt látod belföldön, hogy ilyen cégből van az országban még vagy hatszáz, akkor azt a szomorú konzekvenciát vonod le, hogy egy kib.szott adóévet nem tudsz végig fuvarozni úgy, hogy legalább egy darab állandó munkád legyen. Értsd kicsiben, piaci alapon, politikai háttér és egyéb csókok hiányában.
Ahhoz nem vagyok elég elvetemült, hogy csak a mára alapozva indítsak vállalkozást akár a fuvarozásban, akár logisztikában, akár raktározásban vagy az IT egyes területein. Én nem csak azzal foglalkozom hogy mi lesz holnap, hanem sok esetben azzal is, mi várható a jövő héten.
Február óta azt látom, hogy nem látom nemhogy a jövő hetet, sokszor a holnapot sem.
Egy halom időt és energiát öltem bele hogy körbejárjam a vállalkozási lehetőségeimet, de mindez hiábavaló volt, mert azt láttam, hogy nagyobb eséllyel döglik meg egy éven belül, semmint öt évig menjen.
Merthogy az ötödik év második felében szerettem volna látni azt a kétmilliót, amiből megveszem a cuccokat, hogy fél év alatt a furgonból lakóautót varázsoljak, keresek valami ezzel pariba lévő főállású munkát aztán losonc, szabadidőm minden percét csavargással töltöm.
Jelenleg még az is elképzelhetetlen, hogy beálljak csomagszállításba mint vállalkozó, mert egyik csomagos sem fizet annyit, hogy az autó megérkezzen minden hónapban, nem beszélve a béremről, meg mondjuk egy kevés profitról. Miért nem párosítom a futárkodást az áruszállítással? Mert vagy az egyiket nem tudom ellátni a másiktól, vagy fordítva. Megőrülni meg nem fogok, hogy egyik nap ezt csinálom, másik nap meg azt. Lehetne, de miután tudom milyen gurulóköltségek vannak és miből mit tudok összekalapálni, deficitet termelni nem fogok, ingyen dolgozni nem fogok, csak azért gurulni hogy rajtam kívül mindenki másnak jó legyen megintcsak nem fogok.
Ugyanakkor érdekesnek tartom, hogy a Magyar Királyi Állam és az EU egymással pariban mindenféle adót, terhet gátlástalan módon és gyorsasággal képes végigtolni a konglomerátumon, de amikor arról van szó, hogy a nyugati mértékű terhek mellé a béreket (és közterheit) is próbáljuk meg nyugati méretek felé közelíteni, az valamilyen érdekes jelenség miatt némaságot, széttárt kezeket szokott eredményezni, illetve rámutatnak a KSH-ra, miszerint mennyi az átlagbér adott hónapban idehaza...
Ami egyébként március óta zajlik sok területen mint válság, egyszerűen még arra sem ad lehetőséget hogy a magamfajta normális munkát találjon magának. Van itt nálunk két multi, ahol 3-4 műszakban tolják a biciklit a termelésben. Az egyikhez szinte csak műszaki és/vagy mérnöki végzettséggel rendelkezőket keresnek két hónapja, a másikhoz meg közvetítőkön keresztül jutsz be ha éppen bejutsz, ami értelemszerűen minimálbér-közeli lóvét jelent, meg a kib.szott bizonytalanságot, hogy melyik héten leszel kirakva csoportosan.
Valamikor a múlt héten beadtam a jelentkezésemet az Autolivhez is, megkapták, olvasták, de szerintem értelmezni ők sem tudták. Mármint hogyan voltam és lehetek képes érettségi nélkül logisztikázni és fuvart szervezni...
Szerintem ennek az lesz a vége, hogy miután több, ezekhez mérten alacsonyabb pozíciókat is megpályáztam (a kiszállítótól elkezdve sokmindent), ha valamelyiket megnyerem, egy jó ideig hallani sem akarok egyetlen olyan cégről sem, amelyik hisztizik meg nyöszörög, hogy nem talál munkaerőt raktárlogisztikára, fuvart szervezni, autót irányítani és hasonlók.
Merthogy segíteni csak azon lehet, aki hagyja is. Én viszont már kezdek belefáradni ebbe az egészbe, kezdem unni hogy 90%-a lefagy az önéletrajzom felső részénél mert nem lát középiskoláról szóló bejegyzést.
Kezdem unni a trehány kommunikációt, a kelletlen hozzáállást, az EFO-val visszaélést, az "úgy szoktuk" jelenséget. Kevésbé vígasztaló a profession oldalán ugyanazt a hirdetést látni havonta, van hogy kétszer is, ami azt jelenti hogy bárkit választottak, az nem vált be, ezért keresik a következőt...
Az idén sem leszek vállalkozó, mert egyszerűen nincs mire alapozni, nem lehet alapozni semmire belföldön, olyan kontextusban ami az én helyzetemet jellemzi.
A problémakupac végét pedig még olyanok sem látják, akik 10-15-20 éve élnek a fuvarozás valamely szegletében vállalkozóként. Ha nekem nem hiszel, nekik talán igen...
