Ahogy azt már említettem több helyen is, az eredmény akkor is eredmény ha negatív, legfeljebb a megítélése más. Ezen bejegyzésben rávilágítok a negatív eredmény következményeire is.
Első körben kiegészíteném az eredményről szült megfogalmazásomat:
Minden döntésünknek vannak / lesznek következményei, melyek elég nagy szórást mutatnak időben és súlyban egyaránt. Általában elmondható, főleg a multiszektorban, hogy mindenféle döntést másodpercek vagy percek alatt hozunk meg, az éppen akkor rendelkezésre álló információink alapján. Sajnos nagyon sokan elkövetik azt az ordas hibát, hogy súlyt tekintve komoly szituációban is ugyanígy működnek, ami nagy eséllyel hozza magával a későbbi besimerést az elhamarkodott döntésről, a hibás döntésről. Az ilyen nagyobb súlyú események során (nagyon sokszor beszélek erről vállalkozóknak) minden információt be kell szerezni a helyzetről, ami közvetlen vagy közvetett kapcsolatban van a helyzettel. Ugyanis korrekt és hatékony döntést csak így tudunk hozni.
Például ha meglátjuk Baltazárt az udvaron a teherautó felől sétálva, kezében a 20 literes kannával, ugyan kirúghatjuk gázolajlopás gyanúja miatt, de mi van akkor, ha abban a kannában nem gázolaj van, vagy egyáltalán nem gázolajat lopott, hanem azt a kannát találta, és úgy gondolta hogy "iktatja" a helyére, kukába, bárhova... Másik kérdés ha tetten érjük amikor szipkázza a naftát...
Következzen tehát a bejegyzés apropója:
Valamikor tavaly történt, hogy egy rakodóhelyen megjelent az áruszállító gépjármű, és annak vezetője a rakodóhely targoncásával az áru és egyéb releváns információk szokás szerinti egyeztetése után megkezdték a rakodást.
A rakodás során az egyik raklapnyi árut a targoncás (ahogy az előzőeket is) felrakta az emelőhátfalra, és amikor kibújt alóla, a hátfal (általam ismeretlen okokból kifolyólag) lebillent 30-40 centit, a rápakolt raklap pedig leborult, árukár keletkezett. Az emelőhátval pozícióját úgy állította be a gépjármű vezetője, hogy az síkban és vonalban a rakfelületet meghosszabbította, vízszintesre állította be, tehát a placchoz képest magasban volt, ezt parasztosan félmagasnak hívom. Lényeg hogy nem a földre eresztette azzal a céllal, hogy a ráhelyezett raklapot szabályok szerint a rakfelület szintjére emelje és úgy húzza be a rakfelületre.
Nagyjából percek alatt alakult ki a felelősség megállapításában az ellentétes vélemény, egymásra mutogatott a rakodóhely és a fuvarozó...
Akkor elemezzünk. Első körben a gépjármű vezetője nem rakodómunkás, az ő felelőssége a rakfelületen történő súlyelosztás (tehát kérheti, mit hova rakjunk), valamint a rakomány rögzítése. Ez utóbbi lehet feladat is, de a felrakónak nincs tiltva a közreműködés. Ennek köszönhető, hogy amikor a sofőr nem tudja, hogyan rögzítse biztonságosan a rakományt úgy, hogy abban kárt ne okozzon, kérhet és kaphat segítséget a felrakótól. Sajnos idehaza a rakodóhelyeken nem feltétlen van meg az a tudás, ami a saját árujuk védelmét szolgálva segítség legyen a rögzítéshez, ennek részben oka a kislétszámű és amúgyis fizikai dolgozó, akiket nem tréningeznek erre a feladatra. Elvégre így szoktuk, meg majd a sofőr rögzítni (ahogyan akarja).
Nem segítség az a szemlélet a rakodóhelyeken, ami úgy hangzik, hogy ha már felkerült az autóra, onnantól a fuvarozó felelőssége... Hát ez nem így van például ADR, festék, vascsövek, gyártósori gépek, munkagépek és még számtalan, nem feltétlen tetrisz-jellegű rakomány kapcsán.... Tetrisz-jellegű rakománynak hívhatjuk azon rakományokat, melyek csomagolási módja és jellege egyforma, ennek okán egyszerű sakkozással, tetriszezéssel elhelyezhetőek a rakfelületen úgy, hogy azok valamelyest rögzítik / támasztják egymást, jó esetben kitöltve a rendelkezésre álló helyet. Természetesen ez nem feltétlen mentesít a rögzítő eszközök használatának kötelezettsége alól, ez minden esetben felülvizsgálandó a józan paraszti észjárással minimum.
A következő szokásos hanyagság, ami akkor derül ki ha probléma van és kérdezik: a rakodás vezetője... Ez a személy lehet a fuvarozó gépjármű vezetője, a raktáros, a logisztikai vezető, a targoncás akár. Másik kérdés hogy kimondottan ilyen nincs, a gyakorlat már évtizedek óta azt mutatja, hogy a rakodás fizikai része a sofőré és a targoncásé. A rakodásvezető feladata és felelőssége az áru biztonságos fel- és lerakodásához tartozó szervezés és irányítás, a felügyelet a munkavégzés során. Az ő feladata és felelőssége megelőzni minden olyan hibát, ami veszélyt jelenthet az árura, a járműre és legfőképpen az emberi életre, testi épségre.
Bátran mondom tapasztalatból, minden rakodóhely addig mellőzi a rakodásvezetőt (vagy rakodásirányítót), amíg személyi sérülés nem történik, ugyanis az ehhez köthető eljárás-cunami során úgy meghúzkodják a rakodóhelyet mint a p.csa, a következmények pedig nem csak anyagiak lesznek (árukár, esetleg párszázezer forint bírság és kártérítés), hanem büntetőjogi is... Én például nem szeretnék egy percet sem bíróságon vagy börtönben tölteni, se raktárosként, se targoncásként, se logisztikai vezetőként, de még sofőrként sem. Főleg nem úgy, hogy akár tudatlanságom, akár tudatosan elkövetett hibám okozna ilyen kihívásokat.
Példaként szeretném hozni egy francia, kisállat-eledelt gyártó cég raktárát, illetve az ottani rakodási rendszert:
Egyrészt a sofőr NEM tud bemenni, nem is mehet be a raktárba, rampára állítják, elveszik az autó indítókulcsát, szakszerűen (mert kiképezték a targoncásokat) rakodják az árut, két targonca közötti távolság nem lehet kevesebb 10 méternél, minden mozdulatuknál dudálnak mint a bucsusok, mitöbb a villa működtetése gurulás közben tilos. Meg még egy halom belső szabály, amikből akár csak egy megszegése is azonnali kirúgást eredményezhet... Na ennek a cégnek minden üzemében / raktárában a kapuban jól látható digitális kijelzők mutatják, hogy a legutóbbi munkabaleset hány száz napja történt... Láttam már ezer fölötti napot is az egyik ilyennél.
Náluk a targoncás egyszermélyben a rakodó és rakodásvezető, így akárhol ejti el az árut, az mind az ő sara. Az is ha a szállítóeszközben esik kár... De nem esik, mert amikor felveszik munkára, hetekig tréningekre jár és belső vizsgákat tesz, utána pedig 1-2 hétig közvetlenül felügyelik a munkáját, s csak aztán lehet önálló.
A következő hiba a bejegyzés tárgyát illetően, hogy a targoncás NEM a rakfelületre pakolta az árut, hanem az emelőhátfalra. Távol álljon tőlem bármilyen műszaki ismeretterjesztés, legyen elég annyi, hogy ez az eszköz semmilyen módon nem alkalmas a raktér, rakfelület helyettesítésére, még annak ellenére sem, hogy a tervezésnek és kivitelezésnek köszönhetően kicsit túlméretezett és többszörösen túlbiztosított technikai eszköz ugyanúgy, mint egy autó fékrendszere.
A szállító jármű vezetője pedig szintén felelős lehet, ha ő kérte, javasolta, vagy egyszerűen csak hagyta (mert így szoktuk) azt, hogy az áru a targoncáról először az emelőhátfalra kerüljön... De azért nem lehet felelős, mert onnan az áru akaratlanul landolt a placcon, ebben az esetben azért nem, mert ez a sofőr nem az emelőhátfalnál tartózkodott, hanem a rakfelület másik végében, semmiféle befolyása, beavatkozási lehetősége nem volt az emelőhátfal működésére. Azt megjegyezném, hogy semmilyen áru nem ér meg annyit, hogy utána nyúljak vagy utána ugorjak. Leránt magával, leszabja az ujjamat vagy a kezemet, egyensúlyomat vesztem, tököm se tudja mi lehet még, nem megsérülni és megdögleni vagyok ott, hanem a munkát tisztességgel és biztonsággal elvégezni.
Lényeg a lényeg, hogy miután árukár keletkezett és ment az egymásra mutogatás, sajnálatos módon ebben az esetben egyértelműen a felrakó felelőssége a kialakult helyzet, az ő "tömeges" hanyagsága mint magatartás vezetett oda, hogy az emelőhátfalról a placcra esett az áru, amiben nem kevés kár keletkezett.
Azért a felrakó hibája, mert nem jelölt ki rakodásvezetőt vagy rakodás irányítót, a targoncásának nem volt se tiltva, se engedve hogy adott esetben emelőhátfalra rakja a raklapot, hogy a sofőr békával onnan húzza be a rakfelületre. Józan paraszti ésszel gondolkodva se csinálunk ilyet, meg se próbáljunk arra hivatkozni hogy nincs egyértelműen tiltva...
Véleményem szerint a targoncásvizsgára való felkészítés során elhangzik, hogy rakfelületre tesszük fel az árut és onnan is vesszük le, emelőhátfal esetén ez csak akkor történhet ha az emelőfalat leeresztik a rakodóplaccra.
Amennyire tudom, szintén szabálytalan az is, amikor a hátfalat a rampára eresztik rá úgy, hogy az nem lóg rá a rakodóplaccra, magyarán a vége lóg a levegőben...
Elmondható ugyan, hogy sok vállalkozásnál működik balesetvédelmi szakember, akár főállásban, akár alvállalkozásban, kötelezettség a munkavédelmi és balesetvédelmi oktatás is, de hiába fektetünk erre hangsúlyt, ha csak a jogszabályi kötelezettségnek akarunk eleget tenni, tehát nem szervezünk ezzel együtt a tevékenységünkre kihegyezett tréninget, gyakorlati példákkal, illetve az áru rakodását sem szervezzük meg úgy ahogyan kellene. Ha csak azt mondom, hogy azért kell(ene) erre is hangsúlyt fektetni, hogy ne legyünk támadhatóak, ne legyenek vitás helyzetek, akkor szerintem Te is belátod, hogy mennyit számít a céged imidzse, a megítélése, a baleset- és kármentes munkavégzés.
Nekem elhiheted, a sofőrtársadalom elég nagy része respektálja, amikor azt érzékeli, hogy nálad az áru rakodása nem az "így szoktuk" elven működik, hanem könnyen érthető szabályrendszer alapján, valamint egyértelmű feladat- és felelősségkiosztással. Az ilyen helyekre szívesen fognak visszajárni, mert tudják hogy figyelmet fordítanak rájuk is, védik őket ugyanúgy mint az árut amit rakodnak.
Ha szeretnéd tudni, hogyan lehet túltolni ezt a biciklit, a Borealis üzemeit javaslom meglátogatni. Itt ahhoz is sisak, mellény, szemüveg, munkavédelmi bakancs kell, hogy bejelentkezz, pedig ez a checkpoint az üzemnek a baleseti lehetőségektől számítva a legmesszebb ponton van...
Mielőtt beengedik a sofőrt, a saját nyelvén írásban tájékoztatják 5-10 percnyi olvasnivalóval, majd az ismeretekről visszakérdeznek párat. Ha itt megfelelsz, akkor mehetsz a kijelölt pontra rakodásra jelentkezni. Ott addig semmit sem csinálnak, amíg a szállítóeszközt elő nem készíted a rakodásra, illetve nem állsz a neked kijelölt helyre.
Egyetlen apró szabályszegés és azonnal kitiltanak egy évre a területről, melyről a fuvarozócéget is tájékoztatják...
Ha úgy érzed, hogy nálad sem feltétlen gömbölyű az árukezelés, árurakodás, és nem igazán szeretnél szemközt nézni árukárral, rakodás során bekövetkező balesettel, meg ezek következményeivel, keress bátran, szerintem tudok segíteni. Inkább kérjél segítséget olyantól, aki tudja miről beszél, mintsem valaki olyanra bízd az állományban, aki se kompetenciával, se tudással, de még fogalommal se rendelkezik, mert nem leszel beljebb.